Hiányzik...

Néhány éve még csak egy éretlen, és gondtalan "kislány" voltam. Előszeretettel mentem mások agyára, és akasztottam ki a barátnőimet buta megjegyzéseimmel.

Aztán túlestem az első szerelem megpróbáltatásain, amik később teljesen padlóra küldtek - háromszor egymás után. Ám két évvel később egy érettebb, boldogabb fiatal nőként álltam talpra, és úgy éreztem, ezen túl bármivel megküzdök.

A nyolcadikos ballagás után felszabadultan tértem haza, tudtam, hogy most egy új élet kezdődik számomra... Csupán átérezni nem tudtam még... A gimnázium kezdete az új szerelem kezdetét is magával hozta. Ám ez nagyon más volt, mint az első... Egy magának való, csendes fiúba habarodtam bele, aki mindezeken felül elég szomorú is volt, és úgy láttam, mintha már feladta volna... mintha többé nem akarna harcolni semmiért, ami fontos számára... Villámcsapásszerűen jött az elhatározás: "majd én..." Meg akartam változtatni a világról alkotott képét, boldoggá akartam tenni, hogy megváltozhasson az élete. A rengeteg együtt töltött idő igazán közel hozott minket egymáshoz. Egymás részeivé váltunk...
Aztán... minden megváltozott. Beleszerettem valaki másba... Valakibe, aki éppen egy komolyabb kapcsolatban élt jópár hónapja, ám nekem titkon azt hazudta, csak engem szeret, s én hittem neki... Egy hét után közölte velem, hogy a régi barátnőjét szereti, s visszament hozzá...

Akkor teljesen összeomlottam. Volt, hogy az egész tanítási napot végigsírtam... De a barátaim mindig mellettem álltak, folyamatosan erősítettek.

Ám "Ő" nem bízott bennem többé... Ma már szinte szóba sem áll velem, s ismét visszaesett abba a fájdalomtól legyötört állapotba, mint amilyen megismerkedésünkkor volt. Pedig szükségem lenne rá... A szerelem elmúlt, de az a mindent áthidaló, erős szeretet még ma is él bennem... kár, hogy benne már nem...

"Neked az életem részének kell lenned. Ezt érzem, és te is érzed. De nem így. Valamit elrontottunk. Vagyis én rontottam el. Valamit rosszul csináltam, és kisiklottunk... Felborult az egyensúly..." - Breaking Dawn