Az az enyém!!! Tünés onnan!!!

Fogjunk egy elhagyatott házat - vagyis pontosabban az említett háznak az udvarát - ami véletlenül pont a mi családunk birtokában van. Szánjunk rá két teljes napot, hogy teljesen egyedül megtisztítsuk az összes gaztól, és használhatóvá tegyük. Mire végez az ember, addigra már holt fáradt, de akkor is megérte! Attól a naptól fogva van egy saját helye, amit csakis ő használ(hat), és ahol senki sem zavar. Itt lehet nyársalós bulikat rendezni, vagy egyszerűen csak összeülni a barátokkal, és jókat nevetgélni... És persze egyedül, nyugalomban lenni. Ez az a hely, ahol a legszebb naplóbejegyzéseim születtek, és ahol annyi problémámra találtam már megoldást... Az én világom... A szívem csücske. Olyannyira fontos nekem, hogy az ott tartott nyársaláson még azt is megtiltottam a vendégeknek, hogy a fűben rakjanak tüzet, mert annyira féltettem. Ezt akik itt voltak még ma is felemlegetik, és jókat nevetünk rajta... =)

Aztán jön egy csapat agyilag öt éves - am van köztük óvodástól kezdve ötödikesig... - hugom vezetésével, és felállítanak egy akkora medencét, ami a fél udvart beteríti... De mégis mi jogon? Egyikük sem segített a kitakarításában öt percet sem! És ha ez még nem lenne elég: Éjjel-nappal ott visítoznak, a kaput meg lelekatolták, hogy be ne menjen senki... Ennyire tán még sose voltam ideges, mint most...! De még próbáltam elviselni a helyzetet... Átmentem, mondom majd bezárkózom a házba, és kutatok a régi kacatok közt... Végül is majd elleszek én a odabent, ők meg kint... Hát nem utánam jöttek még oda is? És elkezdték a hülye dumájukkal tömni a fejemet... Ráadásul nekem csak most esett le, hogy a fél udvaron ki fog rohadni a fű... Legszívesebben egy konyhakéssel mennék neki a medencének... És még ráadásul a szüleim is tesóm mellé álltak... Hát persze! Nekik tök mind1, hogy az az udvar milyen állapotban van... De nekem nem! Nekem fontos, és harcolni fogok érte!Ha kell, akár a végsőkig is!