"Süss fel nap, fényes nap..."

A mai nap annyira laposnak ígérkezik, hogy még írni sincs erőm. Azt hiszem, ez a bejegyzésemen is meglátszik...

A kinti borongós, esős idő nem igazán hoz lázba... Csupán kinézek az ablakon, és hálát adok az égnek, hogy végül mégsem holnapra tettem a bulimat. Pedig mennyire dühös voltam, amikor az egyik legjobb barátnőm kijelentette, hogy ha nem halasztom el egy héttel, akkor ő nem bír eljönni...

Eredetileg éjszakai bulit szerettem volna, de mivel a legkésőbbi busz este kilenckor indul, a következő pedig hajnali ötkor, így aztán anyum, és a barátnőm tanácsára módosítottam az elképzeléseimen. Így reggeltől estig fog tartani.

De vasárnap a barátommal támadt egy szuper ötletünk: szerzünk néhány sátrat, így ha valaki elálmosodik, nyugodtan le tud feküdni. Bár remélem, ez nem fog megtörténni...

Nem is beszélve arról, hogy végre leforgathatnánk azt a horror-vígjátékot, amit már osztálykiránduláson elterveztünk, ám megvalósítani nem tudtunk, mert nem volt kameránk... Anya áldását adta erre, így hétfőn el is kezdtem megszervezni. Szóltam a vendégeknek, megbeszéltem a barátnőmmel, hogy milyen kellékekre lesz szükségünk; és persze gondolkodtam azon, honnan szerzek néhány sátrat.

Mikor apum hazaért neki is elmondtam, mik a tervek, mire ő lefújta az egész sátorozós részt... A boldogságomat csalódás váltotta fel, s a lelkesedésem is alábbhagyott... Pedig azt vártam a legjobban... Éjszaka azért mégis más bulizni, mint nappal... Meg ha tűzni fog a nap, akkor úgyis az egész napot idebent töltjük... De az én elvem, hogy mindig azt kell élvezni, ami van, és nem azon kell siránkozni, ami nincs.

De mindezek ellenére nagyon várom már a bulit...

- ¤ - ¤ -

Hugom éjszaka nem aludt itthon. Az egyik barátnőjével sátoroztak a szomszédban... Biztos jól megáztak...

Mivel végre magamra maradtam, és nem zavart senki, így másfél hét elteltével újra volt alkalmam naplózni. Bár nem igazán helyes, hogy heteket kihagyok, és utólag pótolom... Így a bejegyzéseim lapossá, minden érzelemtől, és apró részlettől mentessé válnak. Csupán a történéseket örökítik meg, és nem a hangulatomat, érzéseimet, vagy gondolatmeneteimet... Pedig ezek lennének a legfontosabbak. Azt hiszem, többször kéne rávennem magam a naplóírásra...