Még ma is vívódom...

Tegnap elmentem táncra abban bízva, hogy ott némiképp kiszellőzik a fejem, s az izzasztó próba után zavaros gondolataim nélkül térek majd haza. Tévedtem. Bár egy kis időre minden gondomat feledni tudtam, hazafelé jövet mégis visszatért minden a régi kerékvágásba. Hiába, az érzéseimtől nem szabadulhatok... Olyan, mint az árnyék: bármit teszek, mindig ott van. Menekülni lehetetlen előle. S bár a Nap beesési szögének megfelelően változik a mérete, és az alakja, de attól még ugyan az az árnyék marad. Néha a Napot felhők takarják el, s így maga az árny is megszűnik egy időre, de aztán újra előtűnik... Mikor már végre elfeledem, hogy van, akkor ismét megjelenik. Mintha valaki direkt így intézte volna...

"Félek, hogy ha csak egy pillanatra is megengedem magamnak a boldogságot, akkor összedől minden, és azt nem élném túl..."

Mi van, ha a nyaram hátralévő részét önszántamból töltöm meg szenvedéssel, türelmetlen várakozással, s kínzó vágyakkal, és mikor végre eljön, amire vártam, akkor pedig csúnyán csalódni fogok? Megéri átadni magam a lebilincselő érzéseimnek, s átruházni rájuk az irányítást? Vagy bölcsebb lenne elmenekülni?

Melyik vezethet nagyobb boldogsághoz?  Mindent egy lapra tenni fel, és akkor vagy nyerek, vagy veszítek, de ha veszítek, akkor akkora fájdalmat kéne elviselnem, amit ember már nem képes kibírni...? De talán nyerek... Talán mindent visszaszerezhetek, amit elvettek tőlem. Talán visszakaphatnám az életemet... De mi van, ha mikor újra tudok hinni, s újra megerősödik bennem a bizalom, akkor hátbatámadnak?

Vagy a másik lehetőség: bedobni a lapjaimat, s kiszállni. Átengedni a stafétát annak, aki már gyakorlottabb, és nagyobbra becsült játékos, mint én. Ebben az esetben csupán egyetlen dolgot veszítenék: ezt a kört. De lehet, hogy emiatt az egész életem megpecsételődne. Lehet, hogy soha többé nem tudnék beszállni egyetlen játékba sem... Mi van, ha ezután már nem bírnék mást szeretni?

Annyira hülye vagyok! Már egészen begyógyultak a sebeim, szinte már elfogadtam, hogy erős, szétszakíthatatlan szerelem köti őket egymáshoz, s már hozzászoktam a gondolathoz, hogy amint vége a szünetnek minden erőmmel harcolnom kell majd önmagam ellen... És most tessék! Néhány mondata elég volt ahhoz, hogy ismét előtörjön belőlem mindaz, amit hosszú hetek keserves munkája volt eltemetni...

- ¤ - ¤ -

M tegnap küldött nekem egy néhány tök jó számot, és mivel nagyon tetszik, gondoltam, felrakok kettőt közülük...Ossian - Társ a bajban   Ossian - Magányos angyal